2016. február 29., hétfő

Watch Shoppe Apple Watch szíj adapter

Az Apple Watch egyértelműen a cég legszemélyreszabhatóbb terméke, hiszen a három modell esetén elérhető színek miatt máris nyolc különböző kinézetű óra közül választhatunk. A számos watchface-nek köszönhetően lesz igazán egyedi az óra, de ezt mondjuk kevesen látják, így inkább az óraszíj az, amitől egyedi tud lenni az Apple Watch.

Az Apple kínálatából számos óraszíj közül választhatunk, de egyik se éppen túl olcsó, cserébe legalább szépek. A szíjak nem mindegyike kompatibilis teljesen az összes modellel, így például a Sport változathoz bármennyire is szeretnénk egy klasszikus csatos bőrszíjat, a fém részek el fognak ütni egymástól.

A Watch Shoppe az Apple klasszikus bőrszíjánál is használt fém alkatrészt hozza el az Apple Watch összes színében. Ezzel az apró kiegészítővel megoldható az, hogy bármilyen, méretben passzoló, hagyományos óraszíjat az új okosóránkhoz csatlakoztassunk, ezzel még egyedibbé téve azt. A felépítése teljesen megegyezik az Apple megoldásával, vagyis két csavar tartja azt a két részből álló rudacskát, amire a szíjat kell felhúzni.

Nemcsak felépítésében, hanem formájában is pontos mása az eredetinek, így pontosan illeszkedik az óra vájatába. Nagy előnye, hogy nemcsak rozsdamentes acél változatban érhető el, hanem a Sport (ezüst, asztroszürke, arany és rozéarany színben is) és az Edition modellek színeiben is, illetve az asztrofekete acél változatban is, és természetesen az ára is kedvező, így már csak egy jó szíjat kell hozzá szerezni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése