2016. február 25., csütörtök

Többször romlanak el az androidos készülékek, mint az iPhone-ok

Az Appleinsideren jelent meg egy cikk, melyben arról írnak egy statisztika alapján, hogy 85-15%-os arányban az androidos készülékek romlanak el többször, az Apple javára.

A fenti képen látható, hogy a Samsung vezeti ezt a meghibásodási statisztikát 27%-kal, az ő készülékeik hibásodnak meg a legtöbbször, ezután a Lenovo, majd pedig Xiaomi.
A BTG szerint több millió eszközt vizsgáltak és ez alapján állapították meg a fenti statisztikát. Illetve az adatok kizárólag iOS és Android operációs rendszerről vannak. A legtöbbször a kamera hibásodik meg (10%), ezután az érintőkijelző (8%), végül pedig a mikrofon (6%), illetve ott volt még a készülék rosszabb teljesítménye is (6%). Arról nincs információk, hogy ezek a meghibásodások milyen arányban oszlanak meg az iOS-es és az androidos készülékek között.
A fenti adatok szerint tehát az Apple készülékei sokkal kevesebbszer hibásodnak meg androidos társaiknál – de természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy jóval több androidos telefon van a piacon, mint iOS-t futtató.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése