2016. február 11., csütörtök

Kipróbáltuk: iPhone 6/6s Smart Battery Case

2015-ben legalább tíz féle külső akkumulátort teszteltünk, volt köztük hatalmas, kicsi, napelemes, így azt kell mondjam, rengeteggel találkoztunk, és év végén megjelent az Apple iPhone 6/6s Smart Battery tokja.

Ez tok úgy híresült el, hogy ez az Apple történelmének legrondább terméke, és valóban, az emberek többségének egyáltalán nem tetszik. Mivel hazánkban még nem írtak az iPhone Smart Battery Case-ről tesztet, így kíváncsi voltam, tényleg hihetünk-e a külföldi kollégának, hogy ez nem éppen a legjobb Apple termék, amit létrehozott a cég.
Múlt hét péntek óta tesztelem, próbálgatom a tokot, és kollégák által írt kritikák, tesztek elolvasása mellett még érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen is a valójában ez a termék.

Külső

Az “okos” tok logikusan nagyobbá teszi a készüléket, tehát a kezünkben tartva nehezebben érhetjük el a felső sarkokat. Én mondjuk az iPhone 6 Plus után nem éreztem hatalmas különbséget, de valóban nagyobb lesz tőle a készülék. A hátsó részén kapott helyet az akkumulátor, ami miatt a tok otromba domború lett. Ez egyébként használatban semmilyen negatívummal nem jár, észre sem veszem, amikor a kezemben van.
Mint az összes külső akkumulátor, úgy az Apple terméke sem könnyű. Miután ráraktam a tokot a telefonra, rögtön érződött, hogy ebben valami brutális akkumulátor van, hogy őszinte legyek, nagyon nehéz lett tőle a készülék, holott a tesztek alapján alig egyszer képes feltölteni az iPhone-t.
Tehát a kényelem mellett sajnos meg kell barátkozzunk a súllyal. A tok bársonyos, mikroszálas bélést kapott, a puha elasztomer peremnek köszönhetően pedig könnyű a telefonra helyezni és levenni. Az elasztomer anyagnak “hála” pedig rettentően koszolódik, egyszerűen minden szösz hozzá ragad, ami idegesítő. Én a szénszürkét próbáltam ki, lehetséges, hogy a fehéren ez egyáltalán nem látszik. Ugyanennek az anyagnak köszönhető, hogy a tok egyáltalán nem csúszik, bárhova lerakhatjuk, nem fog kicsúszni a kezünkből sem.
A külsőhöz tartozik még a Lightning-bemenet, ami fontos részét képezi az Apple Smart Battery toknak. Itt érdemes megjegyezni azt, hogy míg a Lightning-csatlakozót értelemszerűen licenszelik a külső gyártók (hiszen ezzel csatlakozik a termékük a készülékhez), addig Lightning-bemenetet elég ritkán lehet külső gyártó termékén megtalálni. Dokkolhatjuk, bármilyen Lightning-kábellel tölthetjük, és emiatt sokkal kényelmesebben használható, mint a többi gyártó jellemzően mikro-USB-s társa.
A tok egyetlen LED-del is rendelkezik, ez belül van, azért, hogy ha esetleg telefon nélkül töltenénk, akkor lássuk, hogy mikor töltődött fel, ilyenkor egy zöld fény jelzi nekünk.

Szoftver

Ugyebár hivatalosan is megkapta a “smart” jelzőt, ami azt jelenti, hogy képes kommunikálni az iOS-szel. Az alábbi képeken láthatjuk, hogy a tok “beépül” a rendszerbe, nem kell semmilyen külső LED, vagy gomb, amit megnyomunk, hogy lássuk, mennyire van feltöltődve, csupán húzzuk le az értesítési központot és már látjuk is az akkumulátor töltöttséget, mind a készülék és a tok esetén is.
Az Apple pont fordítva gondolkozik, mint a legtöbb akkumulátor gyártó. Itt maga a tok folyamatosan tölti a készüléket, tehát a Smart Case fog először lemerülni, majd csak ezután használja az iPhone a saját akkumulátorát, míg a többi gyártó esetén külön be kell kapcsolni a tokon a töltést. Ez szerintem teljesen logikus és jó ötlet, mert ha lemerült a Smart Case, akkor akár ki is szedhetem a tokból az iPhone-t, vagy pedig mikor feldugom töltőre, akkor a Smart Case töltődik, és az iPhone akkumulátora folyamatosan fel van töltve. (Kérdés, hogy ez hosszabb távon mennyire tesz jót neki.)
A fenti statisztika alapján láthatjátok, hogy egész napi használat alatt is tulajdonképpen a tok merült le és magát a készüléket tovább használhattam volna, de mivel 23:40-kor feküdtem le, bőven elegendő volt az egész napra az akkumulátorom a tokkal.
Ha együtt töltöd az iPhone-t és az akkumulátoros tokot, 25 órára növelheted a beszélgetési időt, 18 órára az internetezést LTE-hálózaton, és ennél is hosszabbra a hang- és videolejátszás idejét. A Smart Battery Case használatakor az intelligens állapotjelző megjeleníti az akkumulátor állapotát az iPhone zárolt kijelzőjén és az Értesítési központban. Így mindig tudni fogod, hogy mennyi energia áll még rendelkezésedre. (Forrás: Apple.hu)
Tehát tulajdonképpen bőven dupla annyi ideig használhatjuk a készülékünket, ez iPhone 6 és 6s esetén 5-6 óra folyamatos használat helyett akár 10-12 óra is lehet. Nekem átlagosan este 5-6 óra fele már le szokott merülni a készülékem, ha nem tudom tölteni valahol, ez a Smart Case-zel bőven kitolható. Kérdés, hogy ki, mennyire és hogyan használja a készülékét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése