2016. február 10., szerda

Hamarosan ismét új óraszámlapok érkezhetnek az Apple Watch-hoz

Számomra az egyik legjobban fájó dolog, hogy nem lehet külső fejlesztők által létrehozott óraszámlapokat használni az Apple Watch-on, legalábbis egyelőre.
Ezt anno imádtam a Pebble-ben, igaz az Apple óráján sokkal szebbek ezek, de szerintem nagyon sokan örülnének, ha berakható lenne 1-1 óraszámlap. Emlékszem, mikor az első generációs iPhone esetén sem lehetett beállítani hátteret, csak későbbi készülékeken került ez aktiválásra. A háttereket manapság is cserélgetjük, igaz nem minden “órában”, hanem ahogy éppen jólesik.
Szóval el tudnám képzelni, ha több mint 10 óraszámlap lenne az Apple Watch-ban, és úgy tűnik, az Apple is erre törekszik, noha nem úgy, ahogy mi elképzeljük.
Szoftveres munkatársat keresnek a Clock Face Team kötelékébe, tehát az óraszámlapokkal foglalkozó csapatba. Úgy tűnik, hogy hamarosan még több óraszámlapot kaphatunk, azonban erre még várnunk kell, mivel az Apple először ezeket a béta szoftverekben szokta bemutatni, és jelenleg egyik béta sem tartalmaz új óraszámlapot.
Első tippünkre majd a várhatóan ősszel megjelenő watchOS 3 kaphatja meg ezeket, illetve talán addigra már a külső fejlesztők is jobban beleszólhatnak a rendszer ezen részébe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése