2016. február 16., kedd

Az iPhone 7-ben tovább bővül az EMI védelemmel ellátott chipek száma

A kiemelkedő  teljesítmény, és megfelelő működés érdekében elengedhetetlen a különböző áramköri elemek védelme az elektromágneses behatásokkal szemben. Ennek érdekében úgynevezett EMI védelemmel látják el a készülékek elektromos alkatrészekeit, melyek gyakorlatilag egy külső burkot képezve biztosítják az adott elem zavartalan működését.
Az Apple számára is fontos ez a védelem, ezért az iPhone 7-ben már az alkatrészek túlnyomó többségére alkalmazni fogják az eljárást. A bővítés többek között azért is kritikus kérdés, mert az órajelek drasztikus növekedése (például a processzorok esetében), valamint az új technológiák bevezetése (3D Touch) egyre inkább indokolttá teszik a komolyabb védelem bevezetését.
Az EMI árnyékolás használata nem csak az elektromágneses interferenciából adódó nem várt jelek kiszűrését teszi lehetővé, de lehetőséget nyújt a fejlesztőknek a bonyolultabb, funkcionálisan bővebb áramköri lapkák megtervezésére is. További előnyként szolgálhat, hogy az interferencia kisebb veszélye miatt az alkatrészek közelebb kerülhetnek egymáshoz, a maradék hely pedig felhasználhatóvá válhat mondjuk az akkumulátor kapacitás bővítésére.
Érdemes megemlíteni, hogy az Apple már régebb óta alkalmazza az EMI védelmet. Erre jó példa az iPhone 6 és a tavaly megjelent Apple Watch, azonban ezekben még jóval kevesebb elem volt érintve, mint ami az iPhone 7 esetében várható. A bővülés egyúttal a gyártási költségek emelkedésével is jár, ez viszont aligha fogja befolyásolni készülékek forgalmazási árát.
A chipek EMI védelemmel történő ellátásáért az almás céggel korábbiakban szerződött partnerek, a dél-koreai StatsChipPac és Amkor fognak felelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése